Ez a párbeszéd és elmélkedés azt követően történik, hogy az egyik állomáson egy német kisfiú kővel dobálja a vagon ablakát, amelyben a foglyok utaznak:

,,- Képzeld magad a helyébe.

  Megpróbálom elmagyarázni.

- Kinek  a helyébe?

- Ennek a gyereknek a helyébe – felelem.

- Azt már nem! – mondja. – Csak maradjon a maga helyén a kurva német kölyke meg az a kurva édesanyja!

Nem válaszolok, semmi kedvem vitatkozni. Vajon még hány németet kell megölni ahhoz – gondolom magamban- ,hogy ebből a német kölyökből talán mégse váljék boche, mire felnő? Semmiről sem tehet ez a kölyök, s mégis mindenről tehet. Nem akarta, hogy egy kis náci legyen belőle, s mégiscsak egy kis náci. Talán már nem is lehet más, mint kis náci, s ha felnő nagy náci. Az egyén viszonylatában értelmetlen minden ilyen kérdés. Nevetséges azon töprengeni, hogy mi lesz ezzel a gyerekkel: talán nem is lesz kis náci, vagy betölti a szerepét és kis náci marad. Egyetlenegy dolgot tehetünk annak érdekében, hogy a gyerek más lehessen, mint kis náci: megsemmisíteni a német hadsereget. Vagyis megölni még egy csomó németet annak érdekében, hogy megszűnjenek nácik lenni, boche-ok, rohadt németek a semuri fiú primitív kifejezése szerint. Bár bizonyos értelemben véve a semuri fiú is ezt akarja mondani a maga primitív nyelvén. De más szempontból a semuri fiú nyelve és a zavaros gondolatok, melyeket e nyelv hordoz, véglegesen eltorlaszolják a kérdés horizontját. Mert ha ezek az emberek boche-ok, rohadt németek, ha csakugyan azok, sohasem lesz belőlük más. Boche lényük olyan lényegi tulajdonság, melyen semmi emberi cselekvés nem tud változtatni. Ha boche-ok, örök időkre azok is maradnak. Akkor ez már nem társadalmi adottság, mint az, hogy valaki német és náci, hanem valóság, mely ott lebeg a történelem fölött, s amely ellen nincs mit tenni. Hiába pusztítják el a német hadsereget, akik túlélik, boche-ok maradnak mindörökre. Azaz akár ölbe tett kézzel várhatjuk, hogy múljék az idő. Csakhogy ezek az emberek természetesen nem boche-ok. Németek, gyakran nácik is. Jelenleg túl gyakran. Német lényük s túl gyakran náci lényük egy adott történelmi képződmény része, és ezeket a kérdéseket csak az emberi gyakorlat tudja megoldani majd.

De minderről egy szót sem szólok a semuri fiúnak, semmi kedvem vitatkozni.

Nem sok németet ismerek. Ismerem Hansot. Vele rendben van minden. Azon tűnődöm, vajon mit csinál most Hans, még nem tudom, hogy hamarosan meg fog halni. Egy ilyen éjszakán fog meghalni a Chatillon feletti erdőben. Ismerem továbbá a gestapósokat, ismerem Haas doktort meg az aranyfogait. De mi a különbség a gestapósok és a Vichy-rendőrök között, akik egy teljes éjjelen át vallattak a párizsi prefektúrán, amikor olyan bolond szerencséd volt? Másnap reggel nem hittél a szemednek a szürke párizsi utcákon. Semmi különbség köztük. Éppolyan boche az egyik, mint a másik, vagyis egyik boche-abb, mint a másik. Lehet, hogy van különbség fokozatban, különbség a módszerekben, technikákban: de a lényegben semmi. Ezt meg kell magyaráznom a semuri fiúnak, bizonyosan meg fogja érteni." 

Én attól tartok, hogy az emberi gyakorlat nem old meg semmit. Mert a jelen embere el van foglalva a holokauszttal és a náci háborús bűnösök keresésével. Azzal, hogy 90 x éves, a halál küszöbén álló embereket üldözzön, akit már éppen eléggé megbüntetett a lelkiismerete, a megaláztatása. Az, hogy börtönbe zárják-e vagy sem, nem mást jelent, mint bosszút. Bosszút, ami szintén a gyűlöletből táplálkozik, és ami azt igazolja, hogy a nácik beleplántálták önnön gonoszságukat a zsidókba. Megértem a holokausztot egy olyan szinten, hogy meg kell róla emlékezni. Nem szabad róla megfeledkezni, de azt hiszem erről nem is lehet megfeledkezni. Azonban úgy gondolom, hogy a társadalom kezd átesni a ló túloldalára, ezzel a zsidóimádattal. Nem vagyok ellene a zsidóknak, sem a németeknek. Úgy gondolom, hogy ahelyett, hogy a történelemnek ezt az egyetlen szegletét ajnároznánk, talán a lényegibb elemeire kéne összpontosítanunk, mint a nácigyűlölet. A nácikat is a mohóság, az elvakultság, és a hatalomvágy tette nácikká, vagy pszichopata állatokká, az elnevezés lényegtelen, de ezen az elven a kommunista diktátorok is nácik, Napóleon is náci, Sztálin és Kim Ir Szen is náci. Nem a német nácikkal kell foglalkoznunk, nem csak a német nácikkal, hanem azzal, hogy ez a nacionalizmus és az ebből fakadó állatiasodás miből fakad és hogy ez hogyan előzhető meg, hogyan szorítható vissza. Ne sajnálkozzunk, hanem gondolkodjunk cselekedjünk és ne veszítsük el azt, ami emberré tesz bennünket. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.