Ildi ajánlotta ezt a könyvet. 

Egy spanyol-francia (ezt a szálat nem igazán értettem) háborús fogoly írta, 16 évvel azután, hogy egy német koncentrációs táborba került. Tulajdonképpen a 4 napi vonatútját írja le, de valójában - és ezt most a fülszöveg alapján írom - Semprun mesterien szerkeszti egybe a négy nap történetével az ,,utazás" előtti és utáni emlékeit, tulajdonképpen mindazt, amit lényegesnek, közölnivalónak érez. Valójában a tábori életéről csak itt-ott kapunk betekintést, az igazi mondandója a négy napról és az ahhoz fűződő emlékeiről szól. 

Engem az fogott meg igazán a könyvben, hogy annyira finoman és mélyről közelíti meg az általa leírt témákat és mindenhol abszolúte precízségre törekedik. Eltér a többi könyvtől, amelyeket ebben a témában olvastam - bár nem sokat olvastam, valljuk be -, de egy közös mégis van ezekben a könyvekben. Az író hétköznapitól eltérő látásmódja. És minden joga meg van hozzá, hogy ez a látásmód eltérjen. Fogalmam sincs, hogy én ezeket az eseményeket hogyan élném meg. Hogy beraknak egy vagonba 200 emberrel együtt, négy napig a tömegbe olvadva ,,utaznék" és közben folyamatosan meghalnak körülöttem az emberek. Volt benne egy rész, ahol egyszerre többen haltak meg és ájultak el, az ájultakat pedig úgy próbálták meg feléleszteni, hogy vizeletbe mártott zsebkendőkkel - amit utána a vagon nyílásain keresztül hűtöttek le - törölték az ájultak homlokát. A halottakat pedig a sarokba helyezték, így folytatva az utazást. Az egyik vagonban zsidókat szállítottak anyaszült meztelenül, és mikor egy nap az állomáson a németek kinyitják a vagont - hogy sós moslékot adjanak a foglyoknak, amitől még jobban szomjaznak - a német ,,előkelőségek" megvetően, fennkölten vihognak a meztelen és kiszolgáltatott zsidók láttán. 

Egy olyan esetet is leír, amelyben - ekkor már a táborban van - egy téli napon újjabb vonat érkezik. A téli hideg miatt a megfagyott zsidók egy tömbben holtan zuhannak ki a peronra és mikor leválasztják egymásról a testeket 15 élő zsidó kisfiút találnak. 8 és 12 év körüliek, van egy még kisebb közöttük. Őket bottal kergették, majd kutyákat eresztettek rájuk. 

És ez csak egy-két történet azok közül, amiket megélt, a tábori életről szinte alig mesél. 

Aki így találkozik a halállal, a gonosszal, az ember állatias viselkedésével, aki maga is élet és halál peremén egyensúlyozik, nos annak megváltozik a nézőpontja. Én nem is tudom igazán, hogy aki ezt megélte, azt mi készteti ezek után arra, hogy éljen. De talán nem is él teljes valójában. Semprun írásmódján is tükröződik, hogy ezek az emlékek rányomták a bélyegét az egész életére, nem hiszem, hogy ezek után boldog lehet valaha az ember. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.